bakifigyelő - felületes mondatok minden felületről

Napidumák


Helyesírási szabályzatot minden címfestőnek!

2016. január 18. - Napidumák

Nem csak a popszakma van senkiháziak kezében, kérem. Ennek a vértesi szállásnak a táblakészítője nem tudja, hogy a turista nem túrista. Igen, igen, tudjuk, hogy ú-val ejtjük, de akkor is. Illetve akkor sem. Tessenek az akadémikusoknál reklamálni, vagy megtanulni és elfogadni, hogyan írják helyesen a…

Tovább

Ezek változtak a helyesírási szabályzatban

Mint egy szexújságot, fóliában kaptuk meg A magyar helyesírás szabályai új, 12. kiadását. 2890 forintot fizettünk érte a budapesti Flórián téri Libriben, de ha interneten rendelitek meg, akkor olcsóbb. Mi, persze, nem tudtunk várni (1984 óta várunk, hé!), hiszen megígértük…

Tovább

Már kapható az új helyesírási szabályzat

Megjelent A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása. Szeptembertől lesz hatályos. A helyesírásra vonatkozó akadémiai ajánlások1984 óta nem változtak, úgyhogy érdemes rákölteni azt a hozzávetőleg 2500 forintot. Az Alexandra is árulja. Megvásárolható a Bookline oldalán is. Az…

Tovább

Le lehet nyugodni, az új helyesírási szabályzat még nem az apokalipszis!

Nem igazán értjük, hogy az illetékesek miért őrzik nukleáris államtitokként a helyesírási szabályzat tervezett változtatásait, de azt sem, hogy a legtöbb ember miért retteg úgy egy 1984 hatályban lévő, tehát nyilvánvalóan elavult szabályzat újragondolásától, mint egy…

Tovább

Végre megtudtunk valamit az új helyesírási szabályzatról

Eddig nem kényeztettek el bennünket részletekkel a mindenki által rettegve várt új helyesírási szabályzatról, de most végre megszólalt az egyik illetékes. Dr. Prószéky Gáborral, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságának elnökével (micsoda…

Tovább

Jövő szeptembertől új helyesírási szabályzat lesz érvényben!

A Magyar Tudományos Akadémia honlapján találtuk a hírt: 2016. szeptember 1-én hatályba lép a helyesírási szabályzat új, tizenkettedik kiadása. A most érvényben lévő tizenegyediket 1984-ben adták ki. „Az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottsága 2003 novemberében…

Tovább

Íme, a hiba, ami nem hiba, hanem kreatív szabályszegés

A hvg.hu szerint egy budapesti szórakozóhely tette ki ezt a fotót a Facebook-oldalára. Így gyűjtenek az adóhatósági büntetés kifizetésére. Érdemes észrevenni, hogy az adománygyűjtés szót szándékosan írták ó-val, utalva az adó szóra. Csak azért tesszük közzé, mert sokan…

Tovább

Nincs baj a meleg ételosztással, csak csinálják a négy fal között!

A Nyelv és Tudomány kiváló írása szolgáltat apropót arra, hogy közzétegyük ezt a fotót. Klasszikus helyesírási hibával, a minden jóérzésű ember által szívből gyűlölt mozgószabály alkalmazásának hiányával van dolgunk. Nyilván nem az ételosztás a meleg, hanem az étel,…

Tovább
süti beállítások módosítása