Nem pontosan értjük, mi folyik a 24.hu-nál, ami a megújulása és névváltása óta zavarba ejtő szorgalommal ontja a megütközést keltő tartalmakat. A múltkor például a Facebook-oldalukon megkérdezték az olvasóiktól, hogy meddig bírják maszturbálás nélkül. Most egy szörnyű…
Lehet, és a Hír24 címe is erre utal, de vélhetően inkább arról van szó, hogy a szerző eredetileg azt írta: „1,7 milliárd forintra bírságolták őket”, aztán arra akarta…
Szerintük Debreczeni Zita alvás közben is rápillant néha-néha a mobiljára. Alvás közben. Amikor alszik. Nyilván csukott szemmel, akarattalanul. Mindegy is, fogjuk a kánikulára.
Te is találtál egy bakit?…
Amióta a hírportálok rákényszerültek, hogy a Facebookon reklámozzák a cikkeiket, azóta öldöklő harc indult közöttük a „bármi áron” kattintásért. A Hír24 minden nap lelkesen veti bele magát ebbe a csatába.
„Erdőtűz lett a kakilásból”
- ezt a címet adták egy…