Ezzel a címmel jelent meg egy kiváló interjú az Új Magyar Szó internetes oldalán Szilágyi N. Sándor nyelvésszel, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének oktatójával arról, hogy ideje lenne már túllépni a „helyes-nem helyes” besoroláson, az állítólagos nyelvromlás miatti nemzethalál-vízión, az „ilyen szó nincs” és az „aki nem tud helyesen írni, az bunkó” mítoszon, szóval általában a bigott, rettegő, megbélyegző, kirekesztő amatőr nyelvőrködésen. Szívünkből szól!

Szilágyi N. Sándor. Fotó: Magyar Szó Online

Kedvenc részleteink a beszélgetésből:

„Vannak ugyan túlbuzgó nyelvvédők, ha nem is nagyon sokan, akik azt hiszik, az a jó, ha minden helyzetben, minden környezetben egyformán a standardot próbálják használni mindenáron, de az ilyen embert általában körbecsodáljuk, ha észrevette, hogy nagyobbat ne mondjak. (...) Az az elvárás, hogy mindenki beszéljen egyformán, és minden helyzetben, a diktatúrákra jellemző.”

„(...) a nyelvi teljesítmény színvonalát hajlamosak vagyunk összekapcsolni az értelmi színvonallal, vagyis bárkit rögtön bunkónak is nézni, ha úgymond „helytelenül” beszél. A mindenkit folyton kijavító és rendreutasító nyelvvédők sokkal több kárt tudnak okozni, mint hasznot.”

„Nálunk, magyaroknál a nyelvőrködés a nemzetféltésbe ágyazódik be. Ez nem új dolog, már Trianon előtt is így volt. Gondoljunk csak a Szózatra, már az is a nemzethalált vetíti elő. Sajnos ilyen lett a kultúránk szerkezete. Ha a magyar nemzet egy ember volna (ahogy sokszor beszélünk róla), az nagyon sok munkát adna a pszichiáterének: tele van félelmekkel, szorongással, paranoiával.”