bakifigyelő - felületes mondatok minden felületről

Napidumák

A Népszabadság szerint az öngyilkosok idióták?

2016. május 23. - Napidumák

allatkert.jpg

Idiótának nevezi a Népszabadság azt a férfit, aki öngyilkossági szándékkal, Jézus nevét kiabálva, meztelenül egy chilei állatkert oroszlánjai elé vetette magát. A jelzőt azzal érdemelte ki, hogy az életét csak az oroszlánok lelövésével lehetett megmenteni.

Szerintünk nem helyes, hogy a Népszabadság - ahogyan sokan mások is - ezt a jelzőt használja egy vélhetően nagyon súlyos lelkibetegséggel küzdő (megkockáztatjuk: őrült) emberre. Persze, el lehet kenni ezt azzal, hogy az idióta szónak orvosi (és több más, nem sértő) szótári jelentése is van, de ne csináljunk már úgy, mint ha nem tudnánk, hogy ebben az esetben az oroszlánokat (okkal, joggal) sajnáló, a Facebookon statáriális véleménybíróságot működtető, hisztérikus és vérszomjas közvélemény ítéletét böfögik vissza az olvasottságért a saját kommentelőik egyre minősíthetetlenebb színvonalára süllyedő újságírók, kikerülve a szakmájukból adódó, annak értelmet adó, elemi felelősségüket. Azt üzenik a leendő öngyilkosoknak, hogy ne számítsanak segítségre, megértésre, megmentésre, hanem maradjanak és dögöljenek meg a négy fal között, mert annyit sem érnek, mint egy oroszlán, sőt. Úgy tűnik, a Népszabadság szerint vannak nem idióta öngyilkosjelöltek is (hiszen, ha idióták vannak, akkor kell lennie ilyeneknek is). Ők nyilván azok, aki csendesen, a szoba magányában, udvariasan végeznek magukkal. Ahogy illik.

Az idióta jelző egy magát komoly lapként meghatározó újságtól nem más, mint áldozathibáztatás, az öngyilkosság köztörvényes bűncselekménnyé nyilvánítása, egy betegség megbélyegzése, az emberélet állatélet alá való beárazása, dehumanizálás. Az empátia teljes hiányáról, ijesztő érzéketlenségről, megdöbbentő tudatlanságról és tájékozatlanságról, a tömegstílusnak való gyáva behódolásról tanúskodik. Ebben az történetben ugyanis mindenki - öngyilkosjelölt, oroszlán, szemtanú, az állat kilövésére kényszerülő állatkerti dolgozó, a hírt olvasó - ugyanaz: áldozat.

A legnagyobb baj, hogy a cím szerzője ebbe nyilván bele sem gondolt. Körülbelül tíz másodpercet „gondolkodott”, aztán az első, személyes, civil indulata alapján odakente a címet, és már ment is tovább a következő nyersanyagra.

A bejegyzés trackback címe:

https://napidumak.blog.hu/api/trackback/id/tr438740398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása